Légy erős és bátor! – Evangelizáció Szigetlankán

Molnár Róbert Kübekháza polgármestere evangelizált a Tisztviselő telepen található református templomban, Nagy Róbert házgazda lelkész szolgált, a hely gyülekezet kórusa pedig dicsérte Istenét. A végén fórumbeszélgetésre is sor került.

Szombaton délelőtt 10 órakor a dinamikusan újuló szigetlankai református templomban bátorító és felrázó alkalomra került sor. Nagy Róbert lelkipásztor igehirdetésében arról a Józsuéról beszélt, aki a veszélyes Jordán folyón kellett átvezesse a népet. Isten biztatta őt: „Csak légy erős és igen bátor, hogy vigyázz, és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott eléd. Se jobbra, se balra ne hajolj el attól, hogy eredményes legyél, bármerre jársz!” (Józs 1,7) A szigetlankai lelkész ezután tűzzel, lelkesedéssel vezényelte a gyülekezet kórusát, amely csodálatosan magasztalta Megváltóját, az égi szépet.

Molnár Róbert a tőle megszokott módon keményen és határozottan hirdette az Igét. Az éber ébresztett, de szeretettel tette ezt, mert a szelíd beszéd megtöri a csontot. (Péld 25,15) Az álló, poshadt vizet felkavarta a bizonyságtétel, akinek volt füle a hallásra, hallotta.

Fórumbeszélgetésre is sor került az evangelizációs alkalom után az Emmaus Gyülekezeti Házban. Rácz Ervin egyházmegyei sajtóreferens moderálásával aktuális kérdések merültek fel, melyre Molnár Róbert készséggel válaszolt. Az együtt gondolkodás és a kommunikáció Krisztusban építő, ennek volt bizonysága ez az alkalom.

Forrás: http://refszatmar.eu/legy-eros-es-bator-evangelizacio-szigetlankan

Facebook

Idézetek

Meg kell bocsátani egymásnak és kezet kell nyújtani a másik felé! Háttal egymásnak nem lehet a jövő felé közös lépéseket tenni!
Molnár Róbert: Egy politikus, akit rabul ejtett Isten (335. oldal)

Következő események

Események nem találhatóak

Legújabb könyvek